Malek Abdelrahman, +966544426364
mabdelrahman@apcoworldwide.com
A szaúdi Sports for All Federation (SFA) egy új kezdeményezést jelentett be, amelyre 2025 február 5. és 8. között kerül sor, és amely két nagy eseményt egyesít: az SFA Expót és a Rijád Maratont. A kezdeményezés összhangban van az SFA küldetésével, azaz az egészségesebb életmódra váltás ösztönzésével és a közösségi szerepvállalásnak a sporton keresztülii előmozdításával.
A 2025. február 5–7. között a JAX Districtben megrendezésre kerülő SFA Expo az egészséget, az erőnlétet és a jóllétet középpontba helyező interaktív zónákból áll majd. Ezeken belül megtalálhatóak lesznek a gyermekek számára kialakított sportpályák, a testmozgás különféle formáit, sportolók sikertörténeteit, fitneszedzési technológiákat és az egészséges étkezést bemutató területek. Egy kifejezetten erre a célra létrehozott maraton-zóna könnyíti meg a versenyhez szükséges készlet kiosztását és a versenyt megelőző tevékenységeket. Az első SFA Expón több mint 12 000 látogató, 58 kiállító, 13 szaúdi szövetség és 60 előadó vett részt.
A Rijád Maratonon, amelyre 2025. február 8-án kerül sor, négy versenykategóriában lehet részt venni: 42 km-es maraton, 21 km-es félmaraton, 10 km-es verseny és 4 km-es családi futás, amelyek útvonalai Rijád nevezetességei mellett haladnak el. A tavalyi rendezvényen több mint 20 000 futó vett részt több mint 125 országból, akik között rekordszámban vettek részt szaúdiak: a versenyzők 58 %-át ők tették ki. A 2025. évi maraton célja a 40 000 résztvevő elérése.
Mindkét rendezvényt jelentős szponzorok támogatják. A Rijád Maraton ismét a Saudi Awwal Bank (SAB) partnerségével valósul meg. Az események stratégiai partnerei egyebek mellett az ASICS és a Tawuniya.
Őexcellenciája Khaled bin Alwaleed bin Talal Al Saud herceg, az SFA elnöke a következőket nyilatkozta: „Azáltal, hogy a szaúdi Sports for All Federation megrendezésre kerülő eseményei egyesítik az SFA Expót és a 2025. évi Rijád Maratont, jelentős előrelépést teszünk a küldetésünk elérése felé, amellyel az vállaltuk, hogy a testmozgást a Királyságban élők mindennapjainak fontos részévé tesszük. Nemcsak a kiváló sportolókat ünnepeljük, hanem egy olyan platformot is biztosítunk a közösségünk számára, ahol új sportokkal ismerkedhetnek meg és elkötelezhetik magukat az egészségesebb életmód mellett.”
Shaima Saleh Al-Husseini, az SFA ügyvezető igazgatója az alábbiakat mondta: „A különböző rendezvényeinknek egyetlen esemény keretében történő megtartása valamennyi résztvevő számára egy dinamikus, mindenkit bevonó élményt nyújt majd. Legyen szó akár elit sportolókról, fitneszőrültekről, vagy azokról, akik csak szeretnének egészségesebben élni, ez a kezdeményezés mindenki számára nyújt valamit.”
A Saudi Vision 2030 programmal összhangban ezek a rendezvények az erőnlétet, mint a szaúd-arábiai társadalom egyik kulcsfontosságú szempontját népszerűsítik. A Rijád Maraton megkapta a nagy presztízsű „World Athletics Elite Label Road Race” besorolást.
A helyszínekkel, a maraton útvonalaival, illetve a szponzorokkal kapcsolatos további részleteket az elkövetkező napokban fogják közölni.
Amit az SFA-ról tudni érdemes
A szaúdi Sports for All Federation (SFA) egy sporttal és wellness-szel foglalkozó proaktív közösségi szervezet, amelyet azzal a céllal alapítottak, hogy az egészséges életmódot népszerűsítsék a Szaúd-arábiai Királyságban. A szervezet testmozgási lehetőségekhez biztosít hozzáférést. Kormányzati szervezetekkel, sportszövetségekkel, valamint az állami és magánszektorral partnerségben az SFA a testmozgással és az egészséggel kapcsolatos statisztikák országszerte történő javítására összpontosít. Az SFA tevékenysége négy stratégiai prioritás köré épül: oktatás, közösség és önkéntes munka; erőnlét és jóllét; valamint kampányok és promóció; nők, férfiak, fiatalok, illetve fogyatékossággal élők igényei szerint kialakított szabadidős sportprogramok szervezése.
E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.
Malek Abdelrahman, +966544426364
mabdelrahman@apcoworldwide.com